Modern villa tervezés

A modern villa tervezés kezdetei egyidősek az autók megjelenésének korával. Úgy is mondhatjuk, hogy a modern építészetre feltámadt igényt maguk az autók váltották ki valamikor a XX.század első évtizedeiben.

modern-villa-tervezes_01

Nem véletlen, hogy pont azokban az országokban kezdődött el a modern építészet, ahol az autógyártás fellegvárai is korán kialakultak: az USA-ban valamint Németországban és Franciaországban. A saját autó révén megismert mozgásszabadság öröme semmi korábbi élményhez nem hasonlított. A szabadság érzete eggyé vált a mozgás örömével. Ennek kifejezésére a korábbi építészeti megoldások alapvetően alkalmatlanok voltak. Ugyanis a historikus-eklektikus építészeti stílusok mind egyfajta statikus, masszív öröklétet igyekeztek sugározni. Velük szemben a modern építészet könnyű, áramvonalas, transzparens formákat kínált. De ez nem jött azonnal. Pont úgy, ahogyan az első autók is eleinte a hintók formáit utánozták, az első premodern épületek is meglehetősen nehézkes, erősen szimmetrikus, sokszor magas tetős házak voltak. Jó példa erre a Frank Lloyd Wright által 1895-ben tervezett Chicago-i Winslow ház.

modern-villa-tervezes_02

El kellett teljen két-három évtized, mire az autógyártásban és az építészetben is sikerült teljesen levetkőzni a historikus ragaszkodásokat, és végre könnyű, áramvonalas és transzparens formákat találtak. A modern építészet világméretű előretörését az 1920-as évek hozták el. Amerikában az önmagát megújító Frank Lloyd Wright, Európában a német Bauhaus, a francia LeCorbusier, a német Mies van der Rohe  voltak  többek között a modern építészet ikonikus alakjai. Utóbbi 1928-ban tervezte a Brno-i Tugendhat villát:

modern-villa-tervezes_03

A modern villa műfaja
Építészetileg a szabadon álló modern villa fejezi ki leginkább a modern kor pozitív üzenetét. Természetesen minden korban léteztek villák, de ezek többnyire mellékes épületeknek számítottak az arisztokrácia kastélyai, várai mellett. A modern korban sikeres ember már mást akart: elsősorban a személyes függetlenségét, szabadságérzetét vágyta visszatükröződni otthonában. Eleinte – ahogyan ez volt a rend az autókkal is – csak a leggazdagabb, “modern lelkületű” emberek jutottak hozzá egy-egy modern villához, de hamarosan a kevésbé tehetősek is követhették példájukat.

Modernnek lenni már nem kellett egyben gazdagnak is lenni. A modern építészet egyik önigazolási törekvése volt a tömegek ellátása modern otthonokkal. Európában főleg a II.Világháború után az állami, központi lakásépítkezések is gyakran modernnek mondott formákat támogattak – alaposan megtépázva a modern építészet eredeti céljait, amelyek a mozgás- és térszabadság voltak. A szerencsésebb Amerikában, azon belül is a progresszív szellemű nyugati parton már az ötvenes évek elején tömegesen megjelentek az átlagemberek számára is megfizethető, remek építészeti színvonalú modern családi házak, az un. Case Study házak:

modern-villa-tervezes_06

Minimal design: a kortárs modern villa
A modern villa műfaja ma is jelen van a villaépítés sokszínű stíluskavalkádjában: ez a minimal design villa.  Mintegy a XX. századi modern építészeti mozgalom mai folytatásaként értelmezhetjük ezeket a villákat. Legfőbb előnyük, hogy az eltelt évtizedek alatt az építési technológiák felnőttek az igényes részletképzést és anyaghasználatot megkövetelő tervekhez. Míg a korai modern villák lakói sokszor szenvedtek a lapostetők beázásától, a nagy hőszigeteletlen üvegfelületek nyáron meleg, télen hideg hatásától, addig a mai, jól hőszigetelt, high-tech minimal villák remek lakókomfortot és gazdaságos üzemeltetést kínálnak.

modern-villa-tervezes_05

A minimál stílus elnevezés megtévesztő lehet: bár ezek az épületek valóban kevés formai eszközt, anyagféleséget alkalmaznak, de jó esetben a lehető legmagasabb műszaki és esztétikai átgondoltsággal párosulnak. Bár anyaghasználatukban többnyire a legdrágább épületeket eredményezik, ez az igényességük egyúttal az értékállóságuk és a tartósságuk záloga is. Ebben is olyanok, mint egy sportkupé: nem néznének ki jól utángyártott műanyag dísztárcsával.

Száz évvel az első modern villák megjelenése után a mai minimál villák is ugyanarra az eredeti célra épülnek, akárcsak a csodálatos sportkocsik: a mozgás, a szabadság, az elegáns erő élményének közvetítésére. Ugyanakkor, a végsőkig kifinomult, 3D CAD tervezőprogramokat használó design mellett, szintén az autóépítéssel párhuzamban, mára előtérbe kerülnek az olyan, korábban kevésbé tudatosított szempontok, mint az intelligensen reagáló épületgépészeti rendszerek, a fejlett kommunikációs és biztonsági rendszerek, a környezettudatosság, a gazdaságos üzemeltethetőség, a teljes életciklust tekintő költséghatékonyság.

modern-villa-tervezes_04

 

Egyetlen lényegi különbség mégis van a kisszériás sportkocsik és a minimál design villák között: utóbbiak mindig teljesen egyedi, egyetlen példányban, egyetlen helyszínre, egyetlen megbízó igényeire készített műtárgyak. A kereskedelmi céllal fejlesztett villákat leszámítva soha nem terveznek meg egy ilyen villát előre, hogy majd utólag felépítsék – kvázi leszállítsák – a megrendelő telkére. A villa mindig az építtető és az építész közös alkotása, és ez paradox módon annál inkább igaz lesz, minél nagyobb szabadságot – alkotói teret – tud kínálni az építtető az építészének, aki ezt szó szerint szabad terek alkotásával fogja viszonozni.

Ilyen minimal design szemléletű villák, családi házak tervezését tekinti céljának a
4D Térépítészet, amelynek alapelveiről és gyakorlati megvalósításáról itt olvashat bővebben.