Ugyanazt a teret, épületformát elvileg bárhol megépíthetjük, a ház lehet független az építési helyszíntől. (A modern építészek gyakran bele is estek ebbe a hibába, amikor személytelen típusépületeket hoztak létre.) Én viszont minden telket egyediként fogok fel, melynek sajátos arculata, karaktere, hangulata van.
Nem mindegy, hogy valahova ki fog odaköltözni, mondhatni nincsenek tipizálható emberek sem. Ahogyan nem mindegy, hogy valaki milyen családba születik bele, úgy az sem lesz mindegy, hogy milyen környezetben fog élni, akár gyermekként passzív módon, akár felnőttként tudatosan.
A lakhelyünk megválasztása ma már egyre inkább saját tudatos döntésünk függvénye. Akiknek pedig lehetőségük is van a kiválasztott helyen egy új otthont építtetni, ők a saját egyéni sorsukat tudatosan kapcsolhatják össze a helyszín tágabb sorsfolyamataival. Beléphetnek egy olyan történetbe, amely már az ő érkezésük előtt is formálódott, és most maguk is formálói, tovább írói lesznek ennek a történetnek.
Rendkívül fontos tehát, hogy ez a kölcsönhatás ember és környezete között minél inkább pozitív, kölcsönösen emelő, ha kell gyógyító hatású legyen. Ezt a folyamatot nagyban érinti a közöttük kialakított kapcsolat jellege és minősége, melynek alapja a megépült új otthon lesz.