A régiek sok mindent tudtak, rengeteget, de a Térről mégis nagyon keveset. Rettegtek a tértől, pontosabban az ürességtől. Úgy vélték, hogy az üresség a gonosz lakóhelye, ezért ahol lehet, kerülték. Ez vonatkozott a térbeli és az időbeli ürességre egyaránt. Lakásaik minden szegletében kellett legyen „valami”, ha más nem, hát nagy, nehézkes bútorok, a bútorok dugig tömve ruhákkal, fazekakkal, könyvekkel, lomokkal, rajtuk terítők, dísztárgyak. Még a templomfalakat is agyonborították képekkel, függönyökkel, hogy azok „ne legyenek olyan üresek”. Ugyanez a kényszeresség jelent meg az életükben is: mindig csinálniuk kellett valamit, a „szabad idő” bűnös henyélésnek számított. Az „erkölcsös” ember – főleg ha nő volt – mindig csak dolgozott. Az emberek mindent elkövettek, hogy a tudatuk utolsó szegletét is kitöltsék tennivalóik, gondjaik. Az időnkénti szüneteket pedig kollektíven szervezték meg, és ünnepnapoknak hívták őket. De ilyenkor sem engedték, hogy valami új, szellemi tartalom érje el a lelküket, tudatukat, hanem szertartásokká merevített régmúlt eseményekre emlékeztek. Az újat, az ismeretlent, a változást kinevezték gonosznak, ami ellen védekezni kellett.
A modern kor lényege a tér és az idő felszabadulása. Az embereknek először a történelemben tömegesen szabad idejük és terük keletkezett. Ám az ősi rettegés a vákuumtól változatlan maradt. Más szóval az emberek nem tudtak mit kezdeni a szabadsággal, a “szabad idejükkel”. A mindennapjaik felfokozott tempója után ordítóan üresnek érezték a csendet, ezért bizarr, túlhajszolt szórakozási és nyaralási formákat választottak. Az öregebbek a város környéki kiskertjeikbe menekültek „aktívan pihenni” vagyis dolgozni a tűző napon, miközben egész nap szólt mellettük a rádió. A fiatalabbaknál a kiskertet felváltották a bevásárló központok, a rádiót a tv majd az okos telefonok, és a folyamatos online létezés.
Francis Bacon
A lakásaik sem jártak jobban. Hétvégente szinte vásárlási düh fogta el őket, és amit csak tudtak, hazacipeltek. A lakásaik hamar megteltek az új lomokkal amiket maguknak és a gyermekeiknek vásároltak, majd utóbb képtelenek voltak kidobni. Lényegében semmi sem változott tehát az ürességtől való rettegés vonatkozásában. Néha még visszasírták a hajdani, központilag szervezett ünnepnapokat. Olyankor megálltak a vásárlásban, és inkább végigették az ünnepeiket, hogy belül se legyenek üresek.
Természetesen reális alapja van az ürességtől való rettegésünknek: valójában a magánytól rettegünk. A modern ember folyamatosan retteg a magánytól, és ezt az érzését próbálja elnyomni a tárgyakkal telezsúfolt tereivel, mint látjuk, csak kevés eredménnyel. A 4D Térépítészet valódi választ keres álmegoldások helyett. A valóságban nem létezik magány, csak izolált tudat. Az izolált tudatállapotot feloldva automatikusan megszűnik a magányérzet. A folyamatossá tett szellemi tudat az egyetlen erő, ami legyőzi a vákuum horrorát és élő tartalommá képes azt átformálni. A 4D Térépítészet a belső és külső terek élő kommunikációját létrehozva szünteti meg a térbeli magány érzetét. Ugyanígy a kényszeres, zajos kommunikálás helyébe lépő valódi, mély emberi kapcsolatok pedig képesek ünneppé emelni a hétköznapi találkozásokat is.